Minden féle és fajta örömbe vegyülhet alkalomadtán üröm, nincs ez másként a kirándulással, túrázással sem.

Mielőtt nekivágunk a hegyoldalnak, erdőknek, bérceknek, ne csak a látvány, a hangok és az illatok befogadására készüljünk fel lelkileg, de annak eshetőségére is, hogy az út során egyik társunk, vagy akár mi magunk balesetet szenvedhetünk, vagy rosszullét kaphat el bennünket.

Nyáron a rovarcsípés, kígyómarás, kánikula réme fenyegethet, télen a hótakaró alatt megúvó jégpáncél okozhat kellemetlen meglepetéseket, egy-egy ficam, rándulás vagy zuhanás pedig évaszktól függetlenül keresztbe húzhatja a számításainkat.

Ilyenkor a legfontosabb azt eldönteni, hogy a sérültet nem mozdítva egy, vagy két ember indul segítség után, vagy együttes erővel szállítják tovább a sérültet.

Igazából nem szabad hagyni, hogy valaki egyedül induljon segítséget keresni, de ha kettesben kirándulunk, nincs más megoldás.

A szállítás történhet gyólya viszi a fiát módra, vagy kifeszített sátorlatpon, pányván, kabáton, de csak akkor, ha biztosak vagyunk benne, hogy ezzel nem okozunk még nagyobb kárt!

A sípályákon, a barlangokban, a sziklák között speciálisan kiképzett mentőcsapatok állnak rendelkezésünkre, de sok esetben nekünk kell a sérültnek segítséget nyújtanunk, vagy mielőbb találnuk valakit, aki szakszerűen ellátja.

Ha nem tudunk elmozdulni a helyünkről, mert mondjuk egyedül vagyunk a bajban, vagy ketten, de nem lehet otthagyni a sérültet, fény- és hangjelzésekkel, SOS jellel - és sűrű imával - próbálkozhatunk.

Ha a hegyek között ér bennünket baleset, egyenletes időközönként, 5-6 percenként ismételt hang- és fényjelzésekkel igyekezzünk láthatóvá és hallhatóvá válni.

Egymástól nagyobb távolságra haladó túracsoportok közt léteznek egységek jelek, ezek általában fényjelzések, de baleset esetén minél nagyobb máglyát, tüzet rakva kell a légimentőket riasztani.

Nem árt, ha a felszerelés közt mindig van nálunk tükör és síp, vagy  ha barlangban ér bennünket baleset, próbáljunk fadarabokkal minél nagyobb zajt csapni.

És ha lehet, mindig legyen nálunk feltöltött mobil, hátha van térerő a hegy, a völgy egy adott pontján, mert életet menthetünk vele!

És ami a legfontosabb: ha baj van, próbáljuk megőrizni a lélekjelenlétünk - és a jövőben se fordítsunk hátat az erdei kalandoknak!